A Virágoskert mottó

A könyv és a történet mottója lett ez a szimbólum, mely jelképrendszerével kifejezi mindazt amit a könyvben TZ megfogalmaz.

A történet a magyar valóságból indul, egy fiatal fiú, a magyar rendőrség, az alvilág, a titkosszolgálat és a vállalkozói réteg bemutatásával enged több szálon betekintést ebbe a világba. A szimbólum ezek mellett még a béklyó kapcsolatát is hivatott mutatni.

A kitalálásakor (2018.) az eredeti elképzelés az illusztrátor részéről csak egy háttér motívum megalkotása volt a könyv hátlapjára. A kiindulást az öt ágú csillag adta, amit magyar népi motívummal kívánt elfedni.

Eredeti motto
Virágoskert készülő mottója

A mű születése közben kiderült, hogy egy könyvbe a történet nem fog beleférni, így a borító tervezése is új mértéket öltött. Egyre több új és újabb ötlet született, mi és hogyan kerülhetne rá a könyvre, hogy még többet adhasson a regényhez.

Ez a mottó születését is meghatározta, mert mikor TZ meglátta, az eredetileg barna tónusúnak tervezett képet, rögtön színeket kért rá. Így a szimbólum elkezdte kiteljesedését, és le is került a hátlapról, mert a közben öt kötetre hízó tartalom már megengedte, hogy kiemelt helyre kerüljön.

Így végül nemcsak az előzéken, hanem a gerincen is kiemelt helyet kapott a motívum,  nem kis gondot jelentve a technikai kivitelezésben, főként, hogy az író gömbölyített gerincű könyvet szeretett volna. De a végeredmény megint őt igazolta, mert a polcon a könyv nagyon jól mutat.

Virágoskert a vasfüggöny mögött

A második történet születésekor felmerült a lehetőség, hogy egy teljesen más grafikával folytatjuk, de szerencsére TZ megint közbeszólt, és hozzátett néhány ötletet. A megvalósításuk után már jól látszott, hogy nemcsak az első történet mondanivalóját tudja kifejezni ez a mottó, hanem a további történéseket is lehet vele ábrázolni.

Így a Mókusvadászat történet mottója már kiegészült a történetben szerepet játszó nemzetközi folyamatokkal is.