Magyar Alma Könyvek

Magyar Alma Könyvek

Hazai szerzők, termékeny gondolataiból született, csodás művek

Tóth Tímea

Megjelent - és készülő művei:

Ha végre elhagynád… Megjelent: 2022

Ha megbocsájtanál…  A mű várható megjelenése 2026.

A nevem Tóth Tímea. Harminchárom éves vagyok. Sosem foglalkoztam komolyabban az írással, de mindig is azt képzeltem, hogy egyszer azt a sok gondolatot ami a fejemben van, papírra vetem. Így született meg az első regényem és ezen próbálkozásomig inkább csak novellákat és néhány verset firkáltam papírra, de amikor elkezdtem a Végre elhagynád című könyvön dolgozni, valamiféle euforikus állapotba kerültem, és a gondolatok még jobban szaporodtak a fejemben. A témája miatt elég nehéz volt jó befejezést kitalálni, és egészen a történet végéig nem tudtam, ahogy azt sem mi lesz a címe. A három szemszög miatt folyamatosan váltakozva éreztem szereplőim érzelmeit, és talán ez volt a legnagyobb kihívása alkotásomnak, hogy átadjam egy szerelmi háromszög varázsát, fájdalmát és sérüléseit, és azt az elszigeteltetést ami a viszonnyal jár. Remélem sikerült, és a rászánt szabadidő, egy kis feltöltés mellett, új gondolatokra készteti az olvasót.

Az oldal tulajdonosa: a Magyar Alma Könyvek oldal üzemeltetője, TOMA 2000 Bt. Az oldalon található összes kép szerzői joggal védett.