Milyen okból ez a rajz a szimbóluma a könyvnek? Hogy született?
Érdekes utazás volt, talán nem is csak a mi akaratunk van benne, hisz folyamatában alakult. Első ötletként magyar motívumot kerestem, majd jött az öt ágú csillag. Először a jelképet nem is akartam beletenni, a szándék az volt, hogy inkább csak a kész rajz alakjából lehessen sejteni. Az egész a barna koncepció idejében született, tehát egy teljesen barna hátlapterv volt a cél. Egy másik bejegyzésben majd talán megosztom. Aztán jött az író, aki mit sem törődve azzal, hogy a barna a megbeszélt irány, pirosat, fehéret és zöldet követelt bele. Lássuk be, ez minden alkotó álma . De mikor együtt az elképzelései szerint elkezdtük formázni, egy csoda kezdett kialakulni, így nem kötöttem az ebet a karóhoz. (Azért a barna is megmaradt, rajta van a könyveken, csak eldugva.)
Ekkor még nem tudtuk, hogy a második történet megszületésekor ez a jelkép is életre kel. Nagyon izgalmas utazás ez, és még egyáltalán nincs vége.
2022. december 06. / ToMa Mónika